Raklapból virágláda

A raklap újrahasznosítása mondhatni már divathullámmá nőtte ki magát az utóbbi években. Különféle bútorokat és kiegészítőket lehet barkácsolni ebből a könnyen beszerezhető alapanyagból. Az interneten számos ötlet fellelhető akár egy raklapból készült ágykeretre, polcra, asztalkára, kerti bútorokra.


A minap amikor megláttam a házunk alatt található étterem által kidobott raklapot, rögtön tudtam, hogy valamit készíteni fogok belőle. Néhány napig csak néztük egymást. Majd felgyulladt a szikra: milyen jó kis tároló lesz belőle a bejárati ajtó elé kiültetett fűszernövényekhez! Így percek múlva már a konyhában is találta magát. Nem az összeszerelt raklapra volt szükségem az elképzelésem szerint, hanem a belőle kinyerhető lécekre. Ezért kalapács és csavarhúzó segítségével szétbontottam. Csiszolópapír segítségével nagyjából finomítottam a felületén. Majd a kinyert lécek mennyiségének felmérése következett.


Az első saccolás szerint megállapítottam, hogy két különböző méretű ládika jön ki belőle. Ez "L" alakba fordítva pont elfér a körfolyosó általunk használt részén. Így alábbi vázlatos tervet készítettem.
Anyagszükséglet
a nagyméretű ládához (75 x 21 x 18 cm):
- 4 db 72 x 7 cm-es léc
- 4 db 21 x 7 cm-es léc
- 4 db 15,5 cm x 7 cm-es léc
- 7 db 21 x 9 cm-es vagy 8 db 21 x 7 cm-es léc
- 25-30 db facsavar
- 4 db görgős kerék
- fúró a lyukak előfúrásához
- csavarhúzó vagy akkus csavarbehajtó

a kisméretű ládához (58 x 21 x 18 cm):
- 4 db 54 x 7 cm-es léc
- 4 db 21 x 7 cm-es léc
- 4 db 15,5 cm x 7 cm-es léc
- 7 db 21 x 7 cm-es léc
- 25-30 db facsavar
- 4 db görgős kerék
- fúró a lyukak előfúrásához
- csavarhúzó vagy akkus csavarbehajtó

Nem közvetlenül ebbe ültetem a növényeket, hanem az alátéttel ellátott cserepek kerülnek bele. Így nem szükséges bélelni, teljesen vízhatlanná tenni. A méretezés úgy készült, hogy a kisebbikbe 3, a nagyobb méretűbe 4 növényekkel teli cserép fér el. Én az IKEA által forgalmazott INGEFÄRA agyag virágcserepeket szoktam kültérben használni.

Ezután a lecsiszolt fadarabok méretre vágása következett. A sarkokra merevítő lécet terveztem. Erre csavaroztam fel az oldalsó elemeket. Először a rövidebb oldalak készültek el. Majd ezeket a hosszabb fa elemekkel kötöttem össze. A legvégén került rá az alja, amely a végleges tartást is biztosítja.

A fa ládikát OBI 2 az 1-ben oldószermentes zománcfestékkel kentem le két rétegben. Így mutatós sötétszürke színt kapott, amely védi az esővíztől. Mindkét láda aljára 4 kicsi kereket csavaroztam, hogy könnyen lehessen mozgatni például a takarításnál. Szintén a mozgatáshoz, de inkább díszítésként az oldalára került egy-egy vastagabb kenderkötél fogantyú is. Ennek lukat fúrtam, belefűztem a kötelet, majd csomót kötöttem rá. Utolsó dekorációként pedig fehér színű felirat is került rá betűsablon segítségével. A feliratot kicsit halványabb, kopottas hatásúra készítettem el.


Már tudom, hogy a téli szezonban a konyhában lesz a helye. Például burgonyát is lehet benne tárolni. De addig is nézzétek, milyen szépen mutatnak benne a konyhanövények és milyen csodásan harmonizál a körfolyosó többi növényével!




Ha tetszett a cikk, örülünk a megosztásnak. Kövess minket a Facebook-on, hogy ne maradj le az újdonságokról!
Raklapból virágláda Raklapból virágláda Reviewed by Vágj Bele! on április 21, 2019 Rating: 5
Üzemeltető: Blogger.